2010. április 14., szerda

Majorannás, zöldfűszeres csirke


Hozzávalók 5 személyre:
5 db csirkecomb (kettévágva)
1 dl olaj
2 nagy hagyma
3 nagy csokor petrezselyemlevél
2 evőkanálnyi majoránna
kevés liszt

őrölt bors
A csirkecombokat jól besózzuk, kevés borssal is megszórjuk, 1-2 órát állni hagyjuk.
A hagymát és a petrezselymet apróra vágjuk, félre tesszük. Lábasban olajat forrósítunk, a húsdarabokat egyenként lisztbe forgatva az olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük. (Egyszerre csak annyit süssünk, ami a lábasba belefér.) A megsült húsokat kiszedjük, a zsiradékba beledobjuk az összevágott hagymát, és fedő alatt egy-két percig dinszteljük, - nem baj, ha megpirult liszt van benne! - majd beletesszük a majoránnát és a petrezselymet, kissé összepirítjuk ezzel is, kevés vizet öntünk rá, majd a húsokat beletéve felöntjük annyi vízzel, hogy a húst ellepje. Fedő alatt lassan főzzük, ha nem elég sós, sózzuk meg, fakanállal ellenőrizzük, hogy nem ragadt-e le, lazítsuk fel, (nem árt, ha lángelosztó szitát vagy lemezt teszünk alá). Meg is forgathatjuk a húsokat, hogy a felsők kerüljenek alulra.
Kb 30 perc alatt megpuhul, (villával ellenőrizzük), és a szaftja besűrűsödik.
Megjegyzés: mielőtt a hagymát beletesszük, ha soknak találjuk az olajat, kanalazzunk le belőle, de a megpirult lisztet ne szedjük ki! (Ez sűríti és ízesíti a szaftot). Kb. annyi zsiradék kell csak, amin a hagymát meg tudjuk dinsztelni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése