2017. június 11., vasárnap

Spárgás papucsok

Természetesen az idei spárgamenetből ez sem maradhatott ki! 

A régi recept:
  
 Most papucsok sikeredtek "csónakok" helyett, mert nem jól nyomtam össze a végeket, és szétnyíltak sütés közben, de a lényegen nem változtatott a küllem, isteni finom lett így is! 
Parmezánom nem volt, Trappista és Karaván keverékével szórtam meg.

 

2017. június 5., hétfő

Spárgás-sonkás-gombás rizottóféle

 
Ugyanúgy készül, mint az előzőek, a hagyma pirítása után a gombát dinsztelem, majd a rizst - a többi a szokásos.



2017. június 1., csütörtök

Spárgás-tejszínes csirkemell




Egyszerű és nagyszerű:  egy maréknyi kockázott bacont, vékonyra vágott hagymát együtt dinszteltem, majd a kockázott csirkemellet rátéve fehéredésig kevertem, őrölt fehér és fekete borssal, reszelt szerecsendióval fűszereztem, fedő alatt egy pici vízzel puhára pároltam, épp csak annyival, hogy le ne égjen, (hamar megpuhul a csirkemell, és vizet is ereszt, alig kell hozzá folyadék!) majd a darabolt spárgát is beletettem, kicsit főztem együtt, - három-négy perc elég, - majd kevés tejszínt öntöttem rá, csak annyit, hogy ne legyen túl sok leve. Összeforraltam, kis sót még kívánt, azt megkapta - és kész is.
És persze petrezselyemlevél!

Közben a héjas újkrumpli is megfőtt a sós vízben, darabokra vágtam, és parányi zsiradékon a serpenyőben minden oldalát pirosra sütöttem, sóval megszórtam.
Az így elkészített krumpli a tányéron szétnyomva jól felveszi a szaftot: 
 



 




Spárgás csirkepaprikás




Nagyon egyszerű és egyben nagyon finom, a kész paprikásba a végén belefőzzük a darabolt spárgát, néhány perc elég is. A képen csirkeszárnyak kis "combjaiból" készült az alap, és petrezselymes rizst főztem mellé.



Előző napokban magamnak combfiléből főztem, abba sok spárgát tettem,  és egy kevés tejfölt is - akkor a spárga volt a "köret" is egyben, én úgy szeretem! 😋


Spárgás rizottó, ahogy én csinálom


 Egy maréknyi kockázott bacont kiolvasztok, kevés zsiradékot adok még hozzá, és felaprított póréhagymát és egy gerezd fokhagymát dinsztelek meg rajta, majd a rizst is hozzáadom, jól átkeverem, felöntöm forró húslevessel, kevergetve főzöm, majd még adok hozzá levest, amennyit kíván, fehér borssal, csipet reszelt szerecsendióval fűszerezem, amikor a rizs félig kész, apróra vágott sonkát  és a darabolt spárgát is hozzáadom, kivéve a rügyeket (azokat csak a legvégén teszem bele!) 
Ha kell, utánsózom. Amikor teljesen megpuhult a rizs, egy evőkanálnyi vajat keverek hozzá, és a reszelt sajtot is, ebben most parmezán-utánzat volt... 
(Eredetileg fehérbor is kerülne bele, de az nincs. És tejszín sincs, helyette került bele a vaj!)
Nagyon egyszerű,  és finom, főleg, hogy ez jázmin rizsből készült.

  -x-
 
 Ez később készült, mint az előző, szinte ugyanúgy, kevesebb sonka volt benne, és még tálaláskor is megszórtam sajttal, azért olyan fehéres a teteje, az olvadt sajttól (Trappista)

(Ez olasz rizottó-rizsből készült, - semmi különöset nem tapasztaltam...)


Petrezselyemzöldet nem is írtam, pedig az nálam szinte mindenbe megy - valahogy itt nem is látszik a nagy fehérségben!

Spárgaszezon! Akkor most spárgát spárgával...

Nagyon régen írtam ide, de most a spárgaszezon idevonzott.
Az utóbbi hetekben volt spárgaleves, rizottó, baconnal sütött spárga, spárgás csirkepörkölt, és tejszínes csirkemell is.
De még nincs vége a szezonnak!  😋


Elsőre a legegyszerűbb, a baconbbal tekert spárga: ha zsenge, vékony, akkor csak úgy a felforrósított teflon serpenyőbe tesszük, és szépen körbepirítjuk - nem túl nagy hőfokon, hogy legyen ideje átsülni a spárgának is. Én fedőt is teszek rá, az alatt szépen párolódik és megsül! 

Az így készült spárgákat én sültekhez tálaltam, legutóbb grillcsirke mellé, tzatzikivel, de lehet rizzsel, vagy krumplipürével, vagy bármivel - én csak így magában szeretem! 😋


Nem kell semmi zsiradék alá, ami kisül a szalonnából, az bőven elég.


Ha vastagabbak a szálak, én előbb két percig párolom sós-cukros vízben, leszárítom, és utána tekerem bacon szeletekbe, kettesével, hármasával, és utána pirítom meg.



Sütésre várva: 

XXX

Egyik nap gyönyörű vastag sötétlila spárgák voltak a zöldségesnél, sajnos párolásnál elvesztette a színét, sötétzöldre változott, de nagyon finom volt így is!  

 Kicsit még látszik a rügyeken a lila szín


 
xxx 
 Spárgaleves is készült több alkalommal: 

Zöld spárgából, nagyon kevés sárgarépával, sós-cukros vízben főzve, (lehet egy kis ételízesítő is, én az adalékmenteset használom), és a végén mehet bele egy nagyon gyenge vajas rántás, de azt sem mindig csinálom,  egy kis tejfölt teszek bele néha és citromlével savanyítom.
Semmi tészta, meg egyebek, jó sok spárga, az a lényeg - és persze a petrezselyemlevél... 



Vegyesen fehér és zöld spárgával:




Azért nem használok más zöldségeket is mellé, mert elveszi a spárga ízét szerintem. A répát is csak főleg a színe miatt...


A spárga előkészítésénél leeső végeket, a hámozásból a héjakat sós-cukros vízben megfőzöm, leszűrve nagyon jó levesalap! 

A krémleves már szerepel a blogban, mostanában azt nem is főztem, nekem így egyszerűen jobban is ízlik a spárgaleves.