2012. február 18., szombat

Életem első knédlije!


Még soha nem készítettem, pedig nagyon ízlett Csehországi utazgatásainkon. Itthon is ettem, de az nem volt olyan jó, sőt az sem volt az igazi, amit Szlovákiából hoztak, bolti fagyasztottat. Egyik sem volt az, ami az emlékeimben élt! Most vadas marhát főztem, és hirtelen elhatározással bekevertem fél adagot, és annyira finom lett, máskor bátran nekiállok az elkészítésének. Igazából megvallva, a konyharuhában való főzőcskézés tartott eddig vissza, de Szemirámisz útmutatása szerint, olajjal kikent párolóbetétben nagyon egyszerűen, és gyorsan készül, nem ragadt bele, tökéletes lett. (vagyis nem teljesen, mert már éppen kelni kezdett, amikor eszembe jutott, hogy a tojást nem tettem bele, és gyorsan hozzákevertem, de már nem elegyedett el tökéletesen, ezért kicsit foltos lett a tészta, de az íze és állaga így is tökéletes lett!) :D

Így készült: 
a receptet  Szemirámisztól lestem el, fél adagot csináltam:
25 dkg liszt, 1 dkg élesztő, egy mk cukorral és langyos vízzel felfuttatva, 1 mk só, és kb 2 dl langyos víz, és 1 tojás.  Fakanállal kidolgoztam, kb  1 óra alatt megkelt. A fazékban kevés vizet forraltam, a párolóbetétet olajoztam, a tésztát beletettem, a tetejét is olajjal kentem, majd fedő alatt 17 percet főztem. 


A párolóbetétben:
Nem lett annyira szép, mint Szemié, de ahhoz képest, hogy csak pikk-pakk összedobtam, elégedett vagyok vele! :D


Finom lett!

4 megjegyzés:

  1. Imádom ezt az ételt! Én a knédlihez nem is teszek tojást, és dinsztelt káposztát párolok mellé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Életem legjobb knédlijét, természetesen párolt káposztával, sült hússal Csehországban ettem!

      Törlés
  2. Az eredeti :) Elkészítettem és köszönöm az ötletet- a diétás oldaladról a párolt karalábét husival, nagyon finom lett! Nemsokára blogolom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de örülök! :) Az annyira finom, de sokan hozzá se mernek fogni, pedig olyan egyszerű, és annyira üde, finom, legfőképpen most, a korai karalábéból. :)
      Nem-diétásan is finom, :D vagyis először nem a diétámban csináltam, csak rájöttem, hogy ez egy könnyű étel....
      Remélem, ha blogolod, más is rákap! Nagyon egészséges!

      Törlés